2008. szeptember 30., kedd

2. A tartozás

A mai nap elteltével Brodzi, a sánta, kopasz öregúr felült a bicikliére, és nekiindult a falu körjárásának. Általában a legtávolabbi kocsmába ment, ahol rendszerint sakkra invitálta egy régi jó barát, egy bizonyos Vakka, akinek nem ez volt az igazi neve, de mivel mindenki így szólította, az eredeti neve úgy tűnt el a semmibe, akár Brodzi biciklije a mai nap folyamán.
Bosszankodott is, hiszen régi Csepel szerkezetű, toldott-foldott kerékpárját már annyira megszokta, hogy nem akart se túladni rajta, de legfőképpen az zavarta, ma este részegen gyalogolnia kell.
Olyan tipikus napról-napra élő, részeges ember volt, tartása már vagy húsz éve eltűnt, és emberi mivolta hazárdjátékokba, és különböző kocsmákban maradt. Különösképpen nem zavarta ez a helyzet, hiszen nem is volt min gondolkodni, vagyis hogy ide illőbben fogalmazva nem volt mivel gondolkodnia.
Az asszony már évekkel ezelőtt meghalt, és azóta a vagyon már a torkán átszaladt. Kis nyugdíjából próbált megélni, kevesebb sikerrel.
Vakka nála jóval fiatalabb, bár már ő is a korban odaillő öregúrnak mutatkozott, soha nem ivott, csak sárga ujjai, és szájából kilógó pipavég tudatta az emberekkel, hogy a pipa megszállotta. Ha valaki kereste, az mindig az erős, kicsit savanykás dohányszag felé vette az irányt. a füst irányában mindig megtalálták. Reggeltől estig a kocsmában ült a falu közepén, és sakkozott. Általában pénzért, de Brodzitól nem fogadott el tétet, hiszen valaha rokonok voltak, és tiszteletben tartotta a hülyék általános szabadságát.
Brodzi tehát itt kezdte a napját, és innen indult neki agysorvasztó egy napjának. Hallotta ő is ugyan a faluban történteket, de különösképpen nem izgatta a helyzet, hiszen tudomása szerint nem nyílt volna benne egyetlen ivó sem. Az viszont zavarta, hogy azt a kelekótya Rupert már vagy két napja nem is látta, pedig ígérte, hogy a mai nap folyamán megadja azt a kétezer forintot, amivel még vagy három hete tartozott. Kártyáztak, és Rupert elvesztette a játszmát.
Meg is verte volna ott helyben, de annyira nyavajgott, hogy inkább időt adott neki.

2008. szeptember 28., vasárnap

1. Az avatás

Diadalmas léptekkel vonult kifelé a pavilon mögül. A nézőteret kisebb tapsvihar, bekiabálások, és szerencsétlenségének következtében iszonyatos kacaj rázta meg. Vissza akart menni. A bevonulás büszke pillanatában nem érezte át a lámpalázat, s úgy tört rá, mint ahogyan mondták régen, „karóba a fájdalom”. Szerencsétlen ember volt világ életében, s most neki kellett kiállni a közönség elé, hogy bejelentse: „A hatalmas, és szeretett polgármesterünk késni fog, hogy megtartsa beszédét, és felavassa városunk új büszkeségét, az Élményközpontot.” Ehelyett nekiállt dadogni, és félelmetes iramba vett levegő által valami ilyesmi hangzott el:
- Késni szerető polgármesterünk felavatása városunk büszkesége. Hatalmas élményközpontunk új beszédet fog tartani .
A ünneplő tömeg már visítozott a nevetéstől, és mindenki hasadt magában, egymás vállát püfölve próbáltak levegőhöz jutni, mikor egyszer csak megjelent a város elöljárója, és a jegyző. Valamit mondtak Rupertnek, de az már annyira rosszul lett, hogy nekitámaszkodott Bertoldnak, a polgármesternek, aki ettől fellökte a jegyzőt, és a kezében tartott alapító oklevél beleesett a mellettük elhelyezett tűzkehelybe. Rupertnek sem kellett több, utánakapott, ezzel meggyújtotta a kabátját, melyet heves mozdulatokkal próbált magáról leszedni. A jegyző is annyira megijedt, hogy elégett az oklevél, így felrúgta az alkohollal telített hatalmas mécsest, mely hatalmas lángcsapásokkal elkezdett az új épület felé folyni.
A tűzoltók hanyatt-homlok kezdték kihúzni a csöveket, és oltani akarták a kialakulóban lévő tüzet, de a járműben egy csepp oltásra megfelelő folyadékot sem találtak. Mivel nem messze a benzinkút mellett volt egy hatalmas tartály, hát azt csapolták meg, hiszen az a kút oltására volt fenntartva. Gerő, a benzinkutas már jajveszékelt, és próbálta eltessékelni onnan a tűzoltókat, de azok annyira mámorosak lettek a boldogságtól, hogy eltessékelték. „Oltani kell, vigyázz Gerőkém, mert akadályozásért bevitetünk a fogdába.”
Az már jajveszékelt, és sírt, de nem volt mit tenni, hagyni kellett, hogy tegyék a dolgukat. Az autó szivattyúja beindult, egy kicsit nehézkes mozdulatokkal, de elkezdte magából ontani a benzint. Az hatalmas lángokkal nekicsapódott az avatni kívánt épületre, és pár óra alatt néhol csendben, néha hatalmas robajokkal porrá égett. Gerő önmagának lopta a benzint az ínségesebb időszakokra, és mivel nem volt más tartálya, és persze megfelelt a vizes tartály, hogy elrejtse aranyát, hát abba palackozta át a megmaradt, lelopott benzint.

Így történt, hogy Rupert a falu szégyenévé vált. A faluból kitiltották, elkobozták házát, vagyonát, ami nem volt túl sok, de büszke volt rá. A jegyzőt felakasztották az épületből megmaradt vasoszlopokra, míg este őrizet nélkül hagyták az őrsön. Egyesek szerint a helyi rendőrt is látták, felismerni vélték az akasztáson, de Jóska bá állítgatta, hogy az nem lehet, hiszen Az Andris, a rendőr volt a hóhér, és fekete csuklya takarta.
Rupertet látták pár faluval odébb, félholtra verve, azt pedig a polgármester tettének tudták meg, aki mindezek után meglépett a pénzzel, amit a biztosító kifizetett. Gerő, a benzinkutas még aznap felszállt egy hajóra, és amerikába utazott. Ott a drogmaffia befogadta, és nemrégiben túllőtte magát. De ez is csak Jóska bá’ állítása, hiszen ebben a faluban ő a hírmondó.
Az esemény utáni változások a falucska életében hatalmas fordulópontként érintették a helybelieket.